Kétgólos győzelmet aratott a Kaposvári Rákóczi FC a Ferencváros második csapata ellen az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 23. fordulójában. A hazaiak góljait Ekker Milán és Horváth Balázs szerezte. A zöld-fehérek így két nyeretlen meccs után örülhettek ismét győzelemnek.

Székely Tibor: – Boldog vagyok, mert egy fiatal, jó csapatot sikerült legyőznünk, amelyet remekül felkészítettek ellenünk. Sikerült föléjük kerekedni és akár le is zárhattuk volna a találkozót, ha pontosabbak vagyunk a végjátékban. A szurkolók átsegítettek minket a holtponton, amit a közel negyven fokos meleg okozott, ez köszönöm nekik a csapat nevében is. Nem vagyunk még kész csapat, de azon dolgozunk, hogy az legyünk. Az alapok jók, erre lehet építeni, de kell még idő. A társaság fiatal, vevő a munkára, de még előfordulhat hullámzás. A Paks elleni meccs továbbra is fáj, de azt ne felejtsük el, hogy a hiányzók miatt szerkezet kellett váltanunk, azonban ezeket a hibákat nem elfogadni, hanem kijavítani kell.

Korolovszky Gábor: – A Rákóczi az első félidőben nagyon megvert minket, de a helyzetetek nézve a másodikban is jobb volt. Az első játékrészben nyújtott teljesítményünk nem méltó a harmadosztályhoz, azonban a másodikban már egy teljesen más csapatot láttam a pályán. Kétgólos hátrányban is magabiztosan, kreatívan, helyenként jól játszottunk, a több mint negyven fokos melegben, egy hosszú út után, bár ezért egy fél pontot sem adnak.

Kaposvári Rákóczi FC–Ferencvárosi TC II. 2–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 300 néző. V.: Szalai L. (Farkas G., Keszthelyi T.).

Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Heil, Gál M., Harsányi D. – Ekker, Horváth B., A. Mazzonetto (Bíró D., a 62. percben), Szederkényi, Pusztai – Hampuk (N. Mazzonetto, a 78. percben), Babinszky (Pintér M., a 88. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.

Ferencvárosi TC II.: Tóth Z. – Takács Á., Almássy, Lestál (Berényi, a szünetben), Tavares (Molnár M., a szünetben) – Manner, Fenyvesi – Ladányi G. (Lukács D., az 55. percben), Nemes (Keita, a 64. percben), Kehinde – Gágyor. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.

Gólszerzők: Ekker (a 20. percben), Horváth B. (a 47. percben).

Sárga lap: Babinszky (a 65. percben), Harsányi D. (a 85. percben), Ekker (a 91. percben), illetve Gágyor (a 37. percben), Tavares (a 45. percben).

Címkék: ferencváros, nb3, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport