A forduló mérkőzései a végeredményeket tekintve tükör sima mérkőzéseket hoztak, hiszen a találkozók győztesei legalább három góllal bizonyultak jobban ellenfelüknél.

Persze a látottak alapján nem minden mérkőzés eredménye tükrözte a látottakat. A Két Testvér Pizzéria gárdája a nagyobbnál-nagyobb helyzeteket is elhibázta, míg ellenfele szinte nem hibázott gólhelyzetet, így végül sima győzelmet aratott a Gépész Kadétok gárdája.

A Focivilág Kupa 11. fordulójának eredményei:

Cefre FC-Völgye All Stars   3-0
G.: Erdei, Tarró, Horváth Gy.

Szoros, többnyire mezőnyjátékot hozó mérkőzésen az első félidő végén szerzett vezetést a Cefre csapata, amit a második félidőben növelni tudtak. A fiatalok csak helyzetekig jutottak.

Anonim-SZLAMB   9-0
G.: Tollas 2, Ferenczi 4, Márton K, Kordé K, Máté S

Nehezen törte fel a SZLAMB a jól záró Anonim védelmét, akik ellentámadásokból kapufákig is eljutottak. A második játékrészre elfáradtak a csere nélkül játszó rutinos Anonim játékosok és egyoldalúvá vált a mérkőzés.

Belo BT-Rotonda 9-2
G.: Balogh A 2, Grabarics, Belovics 2, Házi 2, Szántó, Farkas   ill. Vidák, Szőke B 

Sportszerű mérkőzésen becsülettel küzdöttek a Rotonda csapatának játékosai az összeszokottabb, nagyobb tudással rendelkező ellenfelük ellen, lelkesedésük most erre az eredményre volt elég.

LisaEsther Rendezvényház-Pobjednik 7-1
G.: Németh N 2, Fila G, Neubauer M, Böjte P, Laczkó 2 ill: Szabó R

Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Vendégház csapata a lelkes,   jól küzdő ellenfelével szemben.

Kórház-Liberi 0-3
G.: Varga D 2, Cser

Az első félidő végén még döntetlen volt az állás, majd a második félidőben a Liberi gólokat, a Kórház csapata kapufákat rúgott, így a jobb helyzetkihasználás döntött.

Két Testvér Pizzéria- Gépész Kadétok 0-3
G.: Schneider, Kiss E, László

Kiegyenlített mérkőzést láthattunk, melyen a Pizzéria játékosai minden helyzetet ki tudtak hagyni, míg ellenfelük jó százalékkal értékesítette azokat és a szerencsével sem álltak hadilábon.

10. forduló mérkőzésén:

LisaEsther Rendezvényház- Rotonda 7-2
G.: Németh N 5, Vajda R 2,   ill.  Vidák, Katona D

Címkék: labadúgó, kispálya, bajnokság, Kaposvár, sport