Isiah Brown, De'Sean Parsons és Sebastian Aris nélkül – mindhárom játékossal közös megegyezéssel bontott szerződést a klub – utazott el Oroszlányba a KKK, ráadásul a sérüléssel bajlódó Hendlein Roland ugyan átöltözött, de nem tudott pályára lépni - írja összefoglalójában a delfinek.hu.

A hazaiak kiváló formában voltak, hiszen a playoutban eddig mindössze egyszer kaptak ki, a legutóbbi fordulóban hosszabbítás után szenvedtek vereséget Szegeden. A vendég kezdőötösben Puska Bence mellett, ezúttal a fiatal Paár Márknak szavazott bizalmat Szőke Balázs vezetőedző. Pályára lépett Halmai Dániel és a 2005-ös születésű Antalics Dániel is, aki megszerezte élete első felnőttpontjait.

Szőke Balázs: "Először is gratulálni szeretnék az OSE-nak, úgy érzem, hogy jó meccset játszottunk, a fiatal játékosaink sok játéklehetőséget kaptak és nagyon örülök, hogy tudtak is élni ezzel a lehetőséggel. Kaptunk 97 pontot, ami sok, volt néhány olyan buta eladott labdánk amiből könnyű gólokat kaptunk, szerintem tíz pont biztos volt ebből, ami igazából a különbség, de tanulnunk kell ezekből a hibákból, és szeretnénk szerdán úgy pályára lépni, hogy a Nyíregyházát legyőzzük, ezzel a fiatal csapattal is. Köszönöm szépen a fiúknak a hozzáállását!"

MVM-OSE Lions–Kometa Kaposvári KK 97–86 (28–25, 29–20, 20–26, 20–15)
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok. V.: Benczur Tamás, Makrai Márton, Sörlei Attila.

MVM-OSE Lions: Dimitrijevics (23/9), Szabadfi (8/6), Barnjak (15/3), Werner (-), Calloway (21/9). Csere: Illés M. (-), Dorogi G. (5/3), Ruják A. (7/3), Krestinin (7), Carev (4), Henry (7), Mucza T. (-). Vezetőedző: Simon Petrov, edző: Fodor Ármin.

Kometa Kaposvári KK: Krnjajski (20/6), Paár M. (14/6), Puska B. (8/6), Gabric (9/3), Hughes (23/3). Csere: Halmai D. (6), Bogdán B. (4), Antalics (2), Hajduk A. D. (-). Vezetőedző: Szőke Balázs, edző: Filipovics Gordan.

Címkék: alapszakasz, Oroszlány, rájátszás, KKK, kosárlabda, Kaposvár, sport