A kaposvári születésű Nagy Krisztián a klub saját nevelésű játékosa. A középpályás a korosztályos csapatokat végigjárva először Nagyatádon kóstolt bele a felnőtt futball világába.

A 2014/2015-ös szezonban tért vissza az akkor is NB II.-es Rákóczihoz, amelyet napjainkig erősített. A jelenleg 25 éves labdarúgó a megyei első osztályba is az egyesülettel tartott, s vezéregyénisége volt annak, valamint a harmadik és második ligából is felkerülő csapatnak is.

Az legutóbbi, élvonalbeli szezonban 17 bajnoki és négy Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, melyeken két gólt szerzett.

Nagy Krisztián
Nagy Krisztián

Az egri születésű, DVSC nevelés Slakta Balázs 2016 februárjában csatlakozott az akkor harmadosztályú együtteshez.

Az első félszezonban még kevés lehetőséghez jutott, de az NB III. Nyugati csoportját megnyerő csapatban ő számított az első számú kapusnak. A másodosztályban tizenhárom, míg az elsőben tíz alakalommál állt a gólvonal mögé. Emellett a Magyar Kupában hat találkozót védett végig.

A 25 esztendős hálóőr a másodosztályba frissen feljutó Szentlőrinci SE csapatánál folytatja pályafutását.

Slakta Balázs
Slakta Balázs

Címkék: Slakta Balázs, Nagy Krisztián, NB II, Rákóczi FC, Kaposvár, sport