Egy nappal az új évad első hazai bajnoki mérkőzése előtt nyílt edzésre invitálta a helyi röplabdás törzsszurkolókat az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női csapatának vezetése. A drukkerek a tréning utolsó harminc percét nézték végig a városi sportcsarnokban, majd találkoztak és beszélgettek a formálódó együttes tagjaival, valamint Zarka Péter vezetőedzővel.

Elsőként a kaposvári klub ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc köszönte meg a szurkolóknak, hogy elfogadták a meghívást. Kiemelte: a szurkolók fontosak a csapat számára, és nagy dolog, hogy Kaposváron a bajnok férfiegyüttes mellett az egyre jobb eredményekre törekvő hölgyeknek is rendszeresen drukkolhatnak a sportbarátok a mérkőzéseken. A KNRC szeretne elmozdulni az elmúlt három évben elért nyolcadik helyről az igen erős NB I-es mezőnyben, és a sikerhez a szurkolók támogatása is kell.

A drukkerek nevében először Gőbölös Anna kért szót, aki sok sikert kívánt a lányoknak, és elárulta: ha úgy alakul, szívesen elkísérnék a csapatot akár idegenbe is, hogy buzdítsák őket a lelátókról. A kaposvári röplabdázás egyik legnagyobb törzsszurkolója, Vass László azt kérte a lányoktól, hogy soha ne adják fel, küzdjenek mindig az utolsó pillanatig, így emelt fővel hagyhatják el a pályát akkor is, ha esetleg egy jobb ellenféltől kikapnak. A Diamant-lányok nevében Sitkey Mariann csapatkapitány köszönte meg a szurkolók bizalmát, majd a klub emblémájával ellátott, vadonatúj, egyedi, "Hajrá, Kaposvár!" feliratú pólókkal ajándékozta meg a megjelenteket.

A vezetés továbbra is várja azok jelentkezését, akik szívesen lennének a klub pártoló tagjai, és éves bérlet megvásárlásával segítenék a juniorok NB I-es szereplését.

A Diamant pénteken 18 órától játssza első hazai bajnoki mérkőzését a Jászberény ellen, és az előzetes erőviszonyokat tekintve, bravúr lenne a győzelem.

Címkék: drukker, szurkoló, országos, Diamant, bajnokság, sport