A bennmaradásért küzdő kaposváriak keretében folyamatosan javul a sérültek állapota, de a szakvezetés nem csak emiatt bízik a sikerben. A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban.

Az elmúlt két hétben, két idegenbeli mérkőzésen egy ponttal gazdagodott a Rákóczi futballcsapata. A zöld-fehérek a paksi döntetlen után felemás teljesítményt nyújtva kaptak ki Győrben 2-1-re.

- Az első félidő katasztrofális volt, a két bekapott gól rosszkor jött. A második félidő jobban sikerült, de ekkora hátrányból nehéz visszajönni. Úgy kellene játszanunk végig, ahogy a második félidőben - értékelt a Rákóczi játékosa, Zsók József.

A kaposváiak a 13. helyen állnak a tabellán, de csak egy ponttal előztik meg a kiesőhelyen tanyázó Vasast. Nem véletlen tehát, hogy nagy szükség lenne a győzelemre a mezőny első feléhez tartozó Diósgyőr ellen.

- Azt mondják, a kihívásnak akkor van értelme, ha nehéz, ezeknek meg kell felelnünk. Biztató, hogy a sérültjeink állapota javul, azt viszont tudjuk, hogy a Diósgyőr egy nagyon jól megerősített csapat. Spanyolországból érkeztek légiósok, más dimenziót képviselnek, mint régen. A három pontot mindenképpen meg kell szereznünk, és számítok a közönségre, nagyon sokat jelenthetnek nekünk - montda a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője, Sisa Tibor.

A Rákóczi játékosai tudják: ez a kilencven perc sem lesz könnyebb, mint a korábbiak.

- Nehéz mérkőzésre számítok, sok szurkoló elkíséri őket. Új játékrendszert játszanak majd valószínűleg Szentes Lázárral, de nekünk hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem - árulta el Zsók József.

A Kaposvár-Diósgyőr találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban. A mérkőzésről online közvetítésben számolunk be a kapos.hu internetes portálon.

Címkék: Győri ETO, percről-percre, Kaposvári Rákóczi, mérkőzés, labdarúgás, sport