A megbeszélésen a közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelezte, hogy elindítanak egy, a Dél-Dunántúlra vonatkozó nagytérségi fejlesztési programot, vagyis kiemelten kezelik ezt a területet. Navracsics Tibor kiemelte azt is, hogy különösen fontosnak  tartja annak elérését, hogy Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön.

Az uniós pénzek sikeres felhasználásának tapasztalatait osztotta meg kollegáival a konferencián résztvevő kaposvári polgármester is.  Szita Károly ugyanakkor emlékeztetett rá: minden hazai település számára óriási problémát jelentett, hogy az uniós pénzek nem érkeztek meg időben, mert a koronavírus-világjárvány és a háború miatt kialakult energiaválság ideje alatt számos fejlesztést hajthattak volna végre azokból. Az pedig nem helyes, hogy a brüsszeli döntéshozók politikai zsarolásra használják fel a magyarokat jogosan megillető forrásokat - írta közösségi oldalán a városvezető.

Címkék: navracsics tibor, századvég, konferencia, szita károly, politika