A Somogy Megyei Főügyészség nyomán korábban szerkesztőségünk is tájékoztatást adott már arról, hogy vádat emeltek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és magánokirat hamisítás vétsége miatt négy vádlottal szemben.

Ők a Somogy megyei székhelyű vállalkozásuk részére 2012. évben úgy nyújtottak be pályázatot munkahely teremtő beruházás támogatására, hogy a pályázat megvalósítása szándékukban nem állt, céljuk a 180 milliós támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központján keresztül. A támogatási összeget végül az egyik ügyvezető a magánbankszámlájára utalta át.

A vádlottakkal szemben 2015. októberben jogerősen végrehajtandó
szabadságvesztés büntetés kiszabására került sor. A vádlottak ismeretlen helyen tartózkodó egyik társát 2015. decemberben fogták el és helyezték előzetes letartóztatásba, a büntetőeljárás vele szemben jelenleg is folyamatban van.

2016. október 26. napján Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták az eddig ismeretlen helyen tartózkodó utolsó elkövetőt is, akivel szemben a jelen ügyön kívül további, mintegy 50 millió forint vagyoni hátrányt okozó adócsalás miatt más nyomozás is folyamatban van.

A Somogy Megyei Főügyészség indítványozta az elkövető előzetes
letartóztatását, a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája az előzetes
letartóztatást elrendelte.

Címkék: millió, csal, költségvetés, kék hírek