Anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változásokat okozó frontok messze elkerülik térségünket. A következő napokban folytatódik a csendes, párás, az évszakos átlagnak nagyjából megfelelő hőmérsékletű, késő őszi idő. Gyenge frontok időnként érinthetik majd térségünket, ezek alkalmával átmenetileg erősebben is megnövekedhet a felhőzet, de futó záporok csak elvétve fordulhatnak elő.

Az éjszakák hidegek lesznek, a tartósan derült, szélcsendes helyeken gyenge fagy is lehet, napközben pedig többnyire 13 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: többnyire napos idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A késő esti órákra 6-8 fokig hűl a levegő.

Szombat: a változóan, időnkét erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, a tartósan derült tájakon gyenge fagy is lehet. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az eseménytelen, késő őszi idő. Hétfőtől északkelet felől hidegebb levegő szivárog fölénk, emiatt tovább erősödik az éjszakai lehűlés, egyre nagyobb területeken várható fagy. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, már csak 10 fok köröli maximum hőmérsékletek várhatók. A hét második felétől nedvesebb levegő érkezik fölénk, változékonyabbra fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhő, változékony, fagy, csapadék, ősz, időjárás