Időjárásunkat egy nagy kiterjedésű anticiklon, illetve a déli áramlással fölénk érkező afrikai eredetű, igen meleg léghullámok együttes hatása alakítja. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, legfeljebb hétfőn növekedhet meg kissé a fátyolfelhőzet. További felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már elérhetik a 32-33 fokot.

Kedden kisebb változás áll be időjárásunkban. Az eseménytelen időt okozó anticiklon átmenetileg elmozdul helyéről, ugyanakkor északnyugat felől egy gyenge hidegfront éri el térségünket, emiatt kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. A több-kevesebb napsütés mellett már erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd. Az északnyugatira forduló széllel néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, de továbbra is kellemes, nyári idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A déli, délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 30-32 fok között alakul. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb az esti óráktól növekedhet meg a felhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 31-33 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: az átmeneti kisebb lehűlés után, a jövőhét második felétől ismét melegszik az idő, visszatérnek 30 fok közeli hőmérsékletek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felfrissül, kánikula, ősz, hőség, nyár, csapadék, időjárás